Diák élet

KÖFEDISZ bemutatkozunk

A KÖFEDISZ, ahogy a neve is elárulja, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Diákszövetsége. A 90-es években alakult, s az évek múlásával egyre aktívabbá kezdett válni. Az iskola összes diákja tag, az aktív tagok a vezetőség segítségével szervezik havi rendszerességgel a különböző rendezvényeket.
A KÖFEDISZ által szervezetett legnagyobb rendezvény a Gólyabál, aminek több éves múltja van. Ennek központjában értelemszerűen az iskola gólyái, a kilencedikesek állnak, úgy egyénileg, mint az osztályok is. A Gólyabált minden év novemberében szervezzük meg, és több száz ember kíváncsi rá. Az osztályok egy-egy rövid produkció során kell bemutatkozzanak, a húsz legrátermettebb gólya pedig szituációs játék, tánc és kvíz segítségével bizonyíthat.
Szintén a gólyák számára szervezett Gólyahétvége is a KÖFEDISZ által kerül megszervezésre és lebonyolításra. A kétnapos rendezvény célja, hogy a kilencedikesek jobban megismerhessék osztály- és évfolyamtársaikat, amiben a KÖFEDISZ tagjai mentorként segítenek nekik.
Ezek mellett több hagyománnyá vált rendezvény van: Mikulás-nap megünneplése, Farsangi bál külön az elemi osztályosoknak és külön a gimnazistáknak, Valentin-nap, Óriásnap és még sok más.
Egy másik új rendezvény az éjszakai kosármeccs volt, melyet az iskola tornatanárai segítségével szerveztünk meg. A rendezvény különlegessége az volt, hogy egy másik iskola kosárlabda-csapata is pályára lépett, és mellettük olyanok is játszhattak, akik amúgy nem űzik versenyszerűen a sportot. Ezzel is próbáltuk felhívni a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, és megmutatni, hogy ez is igazán szórakoztató lehet.
A KÖFEDISZ minden évben az Iskola másképp-hétre is különböző programokat szervez, például közös futás, tánc, egyetemi bemutatók. Emellett a köfediszesek feladata az, hogy lebonyolítsák a Kölcsey Napokat megnyitó flashmobot is.
A KÖFEDISZ hatáskörébe nemcsak a szórakoztatás tartozik, hanem az érdekvédelem, diákság képviselése különböző megyei vagy országos gyűléseken. Éppen ezért vesznek részt a tagok rendszeresen a Román Megyei Diáktanács gyűlésein, illetve a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének rendezvényein, melyekről hazatérve nemcsak új élményekkel gazdagodhatnak, hanem sok tapasztalattal és új ötletekkel.
Vajda Cynthia
Köfedisz elnök
....ugrás a menühöz

KÖFEDISZ alapszabályzat

KÖFEDISZ alapszabályzat-2016 ...letoltés

....ugrás a menühöz

A KÖFEDISZ vezetősége

  • Vajda Cynthia, Elnök, XI.D
  • Alelnök
  • Titkár
  • - iskola mentor programjáért felelős alelnök
  • - V-VIII. évfolyamfelős alelnök
  • - IX-X. évfolyamfelelős alelnök
  • - XI-XII. évfolyamfelelős alelnök
  • - PR és médiáért felelős alelnök
  • - iskola sportélet felelős alelnök
  • Bartha Roland. a diákság ügyvéde
  • .....ugrás a menühöz


    Tevékenységek



  • éjszakai kosármeccs 2015

  • Boldogság Világnapja 2015

  • Valentin 2015
  • Biciklitúra 2014
  • Mikulás 2014
  • Mentor - picur
  • 2013 Óriásnap
  • Farsang 2013

  • .....ugrás a menühöz

    TINTASZÓSZ - Iskolaújság

  • Tintaszósz különszám 2011
  • Tintaszósz 2011
  • Tintaszósz különszám 2011

  • .....ugrás a menühöz

    .....ugrás a menühöz